Végeredményben ha a Fekete-tenger partjától számolom (Tsarevo, Bulgária), akkor 3 nap, ha a bolgár-török határtól (Malko Tarnovo, BG és Kara Hudut Kapısı »Dereköy«, TR közötti átkelő), akkor 2 nap alatt a másik tengernél (Márvány) voltam kerékpárral.
Trákia dombjain (át)kerekezni - ami nem is mindig annyira domb(ság), hanem néhol kisebb hegy(ség)nek tűnik -, szóval kemény dolog, iszonyúan fárasztó! És nem tűnik annak elsőre, de tényleg az...
Ki lehet próbálni bárkinek.
Sokszor egy-két régebbi gyártású autó, kamion is küszködött az emelkedőkkel nagy füstfelhőkkel körülvéve... :-(
Itt még Babaeski határában lévő benzinkútnál pakolászom a felszerelést.
---
A dombok között tekerve megálltam egy benzinkútnál és láss csodát: egy speciális kávéfőzőgépet sikerült "találni"! A bal oldali csapból "csak" meleg víz, a jobb oldaliból viszont tea jön, ellenben csak zacskós kávéport árulnak, tehát nem valami jó, nem igazán törökös "megoldás"...
A "küp şeker" - törökül a "kockacukor" - viszont korlátlan mennyiségben áll rendelkezésre! :-)
---
A benzinkút bejárata melletti "kötelező" Atatürk fénykép kinagyítva (ilyet máshol - benzinkúton - egyébként nem is láttam).
Törökországban alapvetően szokás a nagyobb közintézményeknél - polgármesteri hivatal, minden iskola stb - kiírni egy-egy Atatürktől származó mondást. Pl. ami itt is látható "Ne mutlu türküm diyene." Annyit jelent kb. lefordítva: "Milyen boldog az, aki azt mondhatja magáról: »én török vagyok!«". Lesznek még ilyen képeken szereplő mondások a későbbiekben is. Atatürk kultusza a mai napig töretlen, illetve rendkívül büszkék rá az állam polgárai. Ugyanígy vannak pl. a török zászlóval is, vagy, hogy az iskolákban minden napot zászlófelvonással és a török himnusz éneklésével kezdenek. A nacionalizmus ezerrel száguld, ami egy turista szempontjából nem is annyira probléma, de ha valaki - akaratlanul is - tesz valami félreérthető megjegyzést, kiszólást, hmm, nem lennék a helyében!
---
közeledik Isztambul is, de nekem majd délnek kell fordulnom a későbbiekben, hogy Rodostó felé vegyem az irányt. Lüleburgaz a környék egyik, nagyobb központja...
---
...és már ott is vagyok/voltam. :-) Nagyváros még török viszonylatban is; érdekes, de okos megoldás: kiírják a népességszámot a település határát jelző táblára. ("Nüfus" helyes kiejtése: "nüfusz", azaz "népesség".)
---
Abszolút a belvárosban. Ez a környék a bazárról is híres.
---
Még beljebb a városon belül, egyben egy kellemes kaland helyszíne ez a gyorsétterem. Leültem enni egy közepes adag kebapot és kértem hozzá csípős paprikát (t.: "acı biber", kiejtése: "adzsi biber") is.
Megjegyzés: a török nyelvben a "c" jelenti a magyarban megfelelő "dzs" betűt (hangot), illetve a "ç" pedig a "cs" betűnek (hangnak) felel meg. Annak a "kicsi alsó vesszőnek" - pontos névvel illetve e jelöléseket: diakritikus jelek - rendkívül fontos a szerepe van (a török nyelvben), ui. nagyon sok hasonló hangzású szó, kifejezés van, ami ezen "apróság" miatt jelentésmódosuláson mehet keresztül, ezt pedig - gondolom nem kell magyarázni - mennyi félreértésre adhat okot... :-)
Nem sajnálták a paprikát, s elég tisztességes adagot is kaptam, de közben elkezdték találgatni a hátam mögött, hogy honnan jöttem (a kerékpár hátulján lévő zászló - praktikus okokból függőlegesen volt kitűzve -, így sokan olasznak néztek). Mikor mondtam, hogy Magyarországról, akkor egy addig nyugodtan a háttérben dolgozgató török úriember kétszer kezet fogott velem, közölte, hogy "ő szereti a magyarokat", valamint "...nem engedi kifizetni a már elfogyasztott ételt, hanem az ő vendége voltam". Mit mondjak? Soha rosszabbat! :-)
---
Egy másik kép a falatozóról, ide szívesen visszatérnék! :-)
---
Egy török újságban láttam meg ezt a receptet, s bár nem értettem teljesen, de hivatkozva a Ramadánra, ajánlotta az olvasóknak mint egyszerű, gyorsan elkészíthető török ételt. A Pilav törökül rizst jelent, így bármilyen étel neve (ahol ez a szó szerepel), tartalmaz valamilyen formában rizst (na, ezt sikerült jól megfogalmazni...).
A lényeg: ha egyszer lesz időm, lefordítom a szöveget, és magyarul is közzéteszem itt.
Sebzeli Pilav = Zöldséges rizs
A hozzávalók: (ezt később...)
---
És egy másik recept. Valamilyen húsgombóc...
A hozzávalók: (ezt később...)
---
Amint tehettem - mindig volt rá 5-10 percem egy teaházban - "olvasgattam" a török napilapokat, persze az jobbára kimerült abban, hogy végignéztem a képeket. Így is sok mindent sikerült hírként begyűjtenem, igaz, a részletek nélkül.
---
Ugyanennek az újságnak, a Hürriyet (t.: "Szabadság") a belső lapján találtam: a mostanában népszerű Szulejmán sorozat főszereplője is benne volt az 5 legnépszerűbb férfi színész között.
Az eredeti török szöveg: Yunan gazetesi Proto Thema, ülkede yayınlanan Türk dizilerinin yıldızları Halit Ergenç, Kenan Imirzalıoğlu, Engin Akyürek, Burak Hakkı ve Burak Ozçivit'i "Yunanları çıldırtan 5 seksi erkek" seçti.
A körülbelüli fordítás: A görög Proto Thema újságban megjelent a török sorozatok csillagai közül Halit Ergenç (Szulejmán megszemélyesítője), Kenan Imirzalıoğlu, Engin Akyürek, Burak Hakkı és Burak Ozçivit került kiválasztásra az olvasók által, mint az "5 legőrjítőbb, legszexisebb férfi".
---
Ez a kép látszólag nem fontos, de nem addig van az! :-)
Mielőtt bárki átugrana rajta, felhívnám a figyelmet a jobb alsó sarokban látható, fekete fóliába csavart "EFES Pilsen" sörre, valamint a zacskónak támasztott fémszínű sörnyitóra (szintén az EFES gyártól származik). Ez utóbbit ajándékba kaptam egy kisboltban, ahol az öregúrnak eladónak egy külön zacskóban volt vagy 200 db (!) ilyen filléres, de nagyon hasznos segédeszköze. Ez szerencsére megvan és semmi pénzért nem eladó! :-)
---
Ez még a kellemesebb táj: itt a dombok inkább lankák, kényelmesen lehet tekerni, de néha feltámad a szél... (persze honnan máshonnan, mint kizárólag szemből!) :-(
---
Nem akartam hinni a szememnek! Az út másik oldalán egy sörgyár! EFES Művek, Lüleburgaz, Törökország. Erősen gondolkodtam, hogy megpróbálok a portánál valahogy bejutni, de aztán inkább letettem róla. Érdekelt volna a gyártási folyamat, a végén esetleg egy kis kóstoló (is)... :-)
---
Közelebbről a cégtábla.
---
Vannak érdekes emberek a világon. Még Angliában is. Ugyanis a képen balról látható úriember elindult idén (2013) május környékén Londonból és a tervei szerint novemberre Kínába (!) szeretne érni! Az ő, pontosabban Dan Court felszerelése kissé jobb volt mint az enyém, de a távolság is nagyobb. Nem irigyeltem, sokkal inkább nagyokat néztem. Cseréltünk névjegykártyát is, így innen a honlapjának a címe. Sok szerencsét az útra!
---
A kerékpár közelebbről a teljes felszereléssel együtt. S még rám mondják egyesek, hogy nem vagyok egészen komplett! :-)
Azért Angliából Kínába kerekezni kissé nagyobb falat, mint Magyarországról Törökországba tekerni - szerintem! :-)
---
Eddig Isztambul felé mentem, de itt le kellett térnem jobbra, déli irányba.
Az eddigi út kiváló volt, de a letérő után... Mint ha visszakerültem volna az ókorba; iszonyúan forgalmas és rossz minőségű az út, de néhol kiöntöttek egy-egy aszfaltdombot, valamennyire elegyengették és kész! Ráadásul itt a dombok is előjöttek, szóval kellett rendesen nyomni a pedált... Nem ajánlott szakasz, még igazán gépkocsival sem! :-(
---
A forduló melletti benzinkúton találkoztam az úriemberrel, aki tengerész volt korábban és bejárta a fél világot az elmondása alapján. Az sem lehetett semmi... :-)
---
Muratlı városa, ami - mint látszik - kisváros, de épp ezért emberközelibb is.
---
A görögdinnye íze nagyon finom (t.: "karpuz") - bár ezt így mondani Törökországban nagy vétek! :-), sőt, maximálisan szemtelenség -, jelentem: én is kóstoltam, olcsó és jó! A helybéliek is sorba álltak érte...
---
Egy helyi kifőzde (lokantasi), ahol háziasan, de kiválóan kotyvasztanak! Régi igazság: ahol tele van a vendéglő, étterem helyiekkel, az nagyon rossz nem lehet! :-)
Ettem én is - ezen felbátorodva - egy köftét, friss kenyérrel, csípős paprikával, aznapra tele voltam mint a duda! :-)
---
Minden rossz (út) véget ér, így Rodostó (Tekirdağ) határában valahogy jobb lett a kedvem, főleg, hogy aznap estig oda akartam érni a Rákóczi múzeum épületéhez... Ja, térképem, GPS nem volt, így maradt a saját kútfő, némi emlékezettel megtoldva, 1988-ból... :-)
A "Rakım" annyit jelent, hogy "magasság", már a tengerszint felett!
---
Sok helyen nincs ennyire pazar módon kitáblázva, de itt nem kellett sokat gondolkodni, hogy merre tovább!
Az is pluszként hatott, hogy már messziről látszott a Márvány-tenger, tehát a visszacsatolás eredményeként nagyobb sebességre kapcsoltam...
---
Egy magánkórház a város szívében. No, aki ezek után a nyugattal jön, hogy ott minden szép, csak fizesd meg, hmm, hát keletre is van ilyen, csak szintén (sok) pénz kell hozzá. Akit érdekel, nézze meg a honlapjukat, sokat elárul a profizmusról (is).
---
Ugyanott fényképezve, de a tenger irányába (az épp nem látszik!), de itt is sok a kóbor kutya, viszont mindegyik jelölt... (A fülükben benne a város által vett chip; érdekes megoldás.)
Bár itt nem látszik, de beindult az esti csúcs, ilyenkor duplán kell figyelni - mindenre!
---
Némi gurulást követően akadtam rá erre az emlékműre.
---
A tábla szövegét nem fordítom le török nyelvből (az meghaladja a tudásom), de a hozzávetőleges lényeg: Ali Osman pasa emlékműve, aki az Ertuğrul fregatt - épült 1863-ban - fedélzetén Japánba indult a szultán parancsára 1889. július 14-én. Odafelé különféle problémák miatt többször is javítani kellett a hajót, így 11 hónap (!) tengeri út után megérkeztek Yokohamába (menet közben előléptették a parancsnokot admirálissá). Összesen 3 hónapig tartózkodtak a Japánban, és 1890. szeptember 15-én délben indultak hazafelé. Másnap viharba kerültek, eközben egy 40 m magas árboc eltört (károkat okozva a fedélzeten), majd a kazánház melletti szántárolóba víz tört be (a szivattyúk nem működtek megfelelően), amit 4 napon át próbálták vödrökkel kimerni. Minden erőfeszítés ellenére a hajó közel volt a széthulláshoz, valamint vitorla és gépi meghajtás nélkül maradva sodródott a parti sziklák felé. Szeptember 18-án éjfél körül történt az első ütközés a partközeli szirteknél, és nem sokkal később elsüllyedt, melynek következtében 533 tengerész halt meg (köztük Ali Osman pasa is), és mindössze 69-en élték túl a szerencsétlenséget. A túlélőket japán hadihajók - a Kongō és Hiei - szállították vissza Konstantinápolyba 1890. októberében.
---
Ugyanonnan fényképezve, csak némiképp balra fordulva: talán emlékszik az olvasó a bolgár tengerparti házakra (Neszebár, Szozopol)? Nos, ezt látva - még így, romjaiban is - feltűnő a hasonlóság, a stílus - szerintem!
Ilyen házak vannak még, csak nem mindegyik ennyire elhanyagolt állapotban található, bár erre napokat, heteket lehetne fordítani bármely nagyobb török városban...
---
A rendkívül kellemes meglepetés! Az előző szobortól és romos háztól kb. 25 m-re mit lehet látni? Ez csak annyiban volt nekem jó, hogy egyből "beugrott": jó helyen vagyok, hiszen ez az utca párhuzamos a tengerrel, s itt van (errefelé) a Rákóczi múzeum is. :-)
---
A rodostói Régészeti és Néprajzi Múzeum (Tekirdağ) épülete...
---
...mely nyitva mindennap - hétfő kivételével - 9 és 17 óra között. Ez estefelé már nem annyira dobott fel, de ne legyünk telhetetlenek! :-)
---
Siker! Kb. 250 m-t lefelé gurulva, jócskán szürkületben, de megtaláltam a célt!
Voltam már itt 1988-ban, de mindenféle külső segítség nélkül, kb. 10-15 perc alatt - közben átvágva a városon is! - rálelni a múzeumra... Kis híján nem hittem a szememnek! :-)
És egy közeli fotó az utcanévtábláról is...
---
...oldalról...
---
...s talán okkal, joggal egy önarckép is összejött. :-)
Délután 6 körül még nem hittem volna, hogy aznap beérek a városba. Szép, nagy hegyek övezik a várost, sőt, a városon belül is nagy szintkülönbségek vannak. Persze akik kényelmesen - busszal, esetleg valami küldöttséggel - érkeznek ide, ezt sem érzékelik. Gyalogosan el lehet fáradni akár fél-egy óra alatt is, ha valaki nem szokott a hegyvidéki lejtő-emelkedő váltakozásokhoz. Állítólag jó éttermek vannak itt, átrándulnak még Isztambulból is, de az árak! Hiába: a jót meg kell fizetni! :-)
---
Egy közeli kép a bejárat melletti tábláról.
---
Talán ebből a szögből látni, érzékelni lehet a lejtőt...
---
Három nyelven is szerepel a lényeg: mikor lehet látogatni a múzeumot.
---
Itt már lent a tengerparti jelzőtábla tövénél. Itt megint szerencsém volt: nyitva volt egy motorkereskedés, ahonnan csak vizet akartam kérni, de ők kérdezték, hogy honnan jövök stb. és néhány perc múlva lett internet (Wi-Fi), áram (hosszabbító), fotel az utcán. :-)
Jól indult, bár ekkor még nem volt szálláshelyem, de akkora tömeg volt mindenfelé a Ramadán miatt, hogy nem aggódtam előre. Még a tengerparton is vannak néhol szép emelkedők, mert némelyik hegyoldal nyúlványa egészen a tengerig "leér".
---
A tengerpart némileg később: a Ramadán miatt rengeteg ember, minden kávéház, étterem szabadtéri teraszán az asztalok foglaltak (üres szék sehol!), szúnyog nem volt (nem tudom hogy hogyan oldják meg, de tény!), és szokás szerint rengeteg árus.
---
Sózott, sült kukorica minden mennyiségben!
---
Itt már a belváros felé haladtam, de még közel voltam a tengerparthoz. Semmi nem volt kiírva, hogy ez az ágyú honnan, miért került ide, de a hangulatos megvilágítás miatt "megérte" lefotózni.
---
Itt megbecsülik a "fizikai erejükkel" dicsőséget szerzőket is: egy körforgalom közepe mellett áll Hüseyin Pehlivan (birkózó) egész alakos szobra; akkoriban nem voltak családnevek, a kemáli (atatürki) reform pedig még odébb volt időben.
Erre napra nekem ennyi bőven elég volt. :-) Folytatás a következő részben.
