Az indító kép már jócskán a nap déli órák környékére eső idejében készült. Miután elindultam - nem annyira kora reggel - Blagovoból mintha elfújták volna az esőfelhőket, helyette fojtogató párás levegő, s masszívan emelkedők egész sora. Mire tényleg e kép helyszínéhez értem, elegem volt aznapra mindenből. S ekkor jött a felismerés (némi információval megspékelve):
...szóval innen tovább megy az út a hegyek között, csak nyáron bizonyos hőfok (~35 ºC) felett nem, télen pedig a hideg, hó, jég miatt nem engedik erre a szakaszra a kamionokat. Nem annyira mellesleg pedig 18 km-en át rendkívül meredek, így nem volt nehéz magam rábeszélni, hogy függesszük fel a nagy melegben a további tekerést és próbáljuk "megkerülni" a problémát.
Arccal a vasút felé!
Ezzel a jelszóval kb. 3 perc alatt megtaláltam a pályaudvart és...
---
...miután teljesen kihaltnak tűnt, kerékpárral behajtottam az objektumba. Meglepő módon volt is szolgálattevő, de azt nem gondoltam volna, hogy ő egyben a vasúti jegypénztáros is. Mindegy, gond nélkül kiadta a kerékpárjegyet is, így valami egészen röhejes összegért - tán' ~7,5 € - megvolt a Szófiáig szóló vonatjegyem. Volt valami háromnegyed órám körülnézni a vonatindulásig, ám nagyon nem volt mit megnézni a környéken, mert a lepusztultság itt is szembeszökő volt: néhány, 30-40 éve (vagy még régebben) épült lakótelepi háztól eltekintve semmi érdemleges nem volt figyelemreméltó. Talán az állomástól ~350 m-re, az egymással szemben működő étterem és kocsma kivételével. Az egyiknél vettem hűtött sört, és vártam a szerelvényt.
---
Ami meg is érkezett, de mindent le kellett málháznom a kerékpárról ahhoz, hogy képes legyek önerőből a 60-70 cm magasságkülönbséget legyőzni a peron és a vagon között. Nem baj - gondoltam akkor, csak azt senki nem mondta, hogy valami 40 km megtétele után át kell szállni, még szerencsémre a kalauz nagyon megértő és segítőkész volt.
---
Ez egy mellékvonal, így nem kellett idegeskednem a sok felszálló miatt. Szerencsémre... :-)
---
Később - miután a szerelvény visszafelé ment, mint amerről jöttem! - láttam néhány ilyen és ehhez hasonló állomást. Szóval Borovtzi semmiképp nem lógott ki a sorból...
---
...ablaküveg sem sok maradt, no de jár errefelé napi 3 vonatpár (a berkovitzi állomáson található menetrend alapján), így a ráérő (munkanélküli) utasok, lakosok nekiálltak az állagmegóvásnak. :-(
---
Egy jóval kellemesebb emlék.
Szóval: miután megtörtént az átszállás Boychinovtsi állomáson, megismerkedtem a képen látható két hölggyel. Pontosabban aki tartja a kezében a netbookot (Elena) volt az, aki megszólított angolul, a testvére (Anelia) - ez később derült ki - pedig a háttérből biztatta (persze bolgárul). :-)
Ki vagyok, merre tartok, honnan jövök, tetszik-e Bulgária, Szófiában megállok-e körülnézni stb. Próbáltam válaszolgatni, de profi kérdezővel szemben kissé nehéz feladat volt mindenre - lehetőségekhez mérten - értelmes választ adni...
Ilyenkor döbben rá hazánkfia, hogy mire is jó a nyelvtudás, lehetőleg társalgási szinten...
A lényeg: miután Szófiáig sok időnk volt (~3,5 óra?), így ráértünk "kitárgyalni" a közös témákat.
Az egyik állomáson álltunk ~20 percet, így meghívtam őket egy üdítőre (magamat egy két három sörre), cserébe váltottak nekem bolgár levát (egy hangyányival jobb árfolyamon mint bármely bankfiók...)
Közben kiderült, hogy Montana környékén voltak egy családi ügy miatt, s most mennek haza Szófiába. Egyébként Elena munkahelye a Bolgár Parlament akármilyen irodája (bár nem titok, de... :D ), valamint mellékállásban angolt tanít. Hmm, szóval ott sem fizetik meg a tanult diplomás, művelt embereket...
A képen a repülőgépek I. (business) osztályán alkalmazott (vagy hosszútávú repüléseknél), ülésbe épített lapos képernyő utánzása volt a vidámság oka. Bár megpróbáltuk az álló szerelvényen a Wi-Fi antennát (meg)találni (elméletben a bolgár vasút biztosít erre lehetőséget az állomásain), de nekem sehol nem sikerült ezzel élnem...
---
Néhol olyan hegyek között, alagutakon haladtunk át, hogy sokszor nem volt idő elővenni a fényképezőgépet, vagy a villamosított vonalon száguldott a vonat.
---
Az egyik utas hallgatván - a néha kézzel-lábbal is folyó - beszélgetést (elsődlegesen angolul, de sikeresen kevertem bele a fejemben megmaradt orosz, útközben felszedett bolgár és egyéb szláv nyelvek kavalkádját), megkínált igazi, vegyszermentes, háromféle gyümölcsöt tartalmazó speciális pálinkával, még a két hölgy is megkóstolta, bár az elején nagyon tiltakoztak. Finom párlat volt, de nekem nem volt semmi tartalékban, sajnos. :-( A sör már rég elfogyott a nagy melegben, a vagon nem volt légkondicionálóval ellátva, sajnos.
---
Immár jóval később Szófiában, a pályaudvar előtt. Itt figyelmeztettek újfent (ők is), hogy vigyázzak a "barnákra", mert előszeretettel fosztják ki, főleg a külföldi és ebből eredően a bolgár nyelvet nem beszélőket, tehát semmit sem magára hagyni, néhány másodpercre sem!
Egyébként segítettek megvenni a Várnába szóló, éjszakai vonatra a kombinált (kerékpárral együtt, de külön kocsiba szóló) jegyemet is.
Ittunk egy búcsú italt - ők kávét?, én valami olcsó Radler (gyümölcsös) sört -, és visszaútra meghívást kaptam a Parlamentbe, ha előre jelzem e-mailben az érkezésem. Sajnos, nem tudtam ezzel élni (pedig szívesen hallgattam volna egy kiselőadást (tárlatvezetést) angol nyelven, még szimplán nyelvtanulásnak sem rossz!), de egy későbbi esemény okozta fejlemények ezt megakadályozták; sok mindennel mással egyetemben...
---
Ez már a szófiai központi vasútállomás épülete belülről.
---
Az épület falán a kissé túlméretezett óra, legalább pontos volt...
---
...ettől nem messze a felirat (egy betű mérete nem tudom mekkora volt, ui. nem mértem le), de olyan régi rendszerből visszamaradt kategóriát képviselt: minél nagyobb annál jobb! :-)
---
Közben eleredt az eső, de úgy rendesen! Legalább tisztára mosta a peronok fedetlen részét.
---
A várva várt pillanat: megjelent a kijelzőn az éjszakai várnai vonat, s legfőképp, hogy melyik vágányról (peronról) indul!
Mire kiértem a 8-as (!) peronhoz sem volt semmi, de szerencsére volt üvegezett, nagy teherbírású, fogyatékkal élő emberek számára is felvonó. Hmm, utána belegondolva: ha tegyük fel nincs, akkor hogy lehet ekkora cuccot, kerékpárt le-, fel-, átvinni egy ekkora állomáson? Mondjuk ebből a szempontból az akadálymentesítettség jól vizsgázott.
---
Gyalogoltam - kifejezetten örültem a lehetőségnek! - a mozdonyig a kerékpárral együtt, de egy teremtett lélek a környéken nem volt, a peron világítása is kissé hiányos volt, de talán túl korán értem oda...
---
...10 perccel később előkerült a poggyászkocsi főnöke, elkérte a kerékpárjegyet (nem is adta vissza!), de legalább megengedte nagy kegyesen, hogy bekössem s.k. a "lovat" az istállóba (lezárva, az oldalfalhoz rögzítve; speciel ebben igaza volt: vészfék, borul minden...). :-)
---
Egy videóból "kiszedett" képkockán látszik, hogy 20 perccel később valósággal megrohanják az éjszakai vonatot. Aki nem volt ott, az nem tudja elképzelni azt a hangzavart, némelyek szabály szerint karneváli hangulatban voltak, folyt a bor-sör, tisztára mintha egy foci VB-n lettünk volna! :-)
Megjegyzés: később, a visszaúton láttam hasonlót Plovdivban. A hajnali 01.20 környékén induló vonat begördül Szófia felől, de valami 3-400 fő várta az állomáson (ami, megszámoltam: 15 kocsit húzott magával a mozdony). Na, azt kellett volna látni, egyesek, hogy mindenképp legyen ülőhelyük, a peronról "ugrottak be a nyitott ablakon". Vagy 10-15 rendőr volt kint (kutyákkal!), de nem nagyon próbáltak rendet tenni, inkább csak a zsebeseket próbálták kiszűrni. Méter hosszú gumibotokkal jártak, és volt, hogy használták néhány hangoskodó utassal szemben, de nem volt nagy ellenkezés...
---
Mondjuk ez is a bolgár vasút által nyújtott színvonal!
---
Dettó. Legalább később megnyitották a csapot központilag...
Másnap reggel 7 óra felé értünk Várnába, menetrend szerint pontosan.
Mondjuk az állomás környékén is, de magában a városban is rengeteg kóbor kutya volt, de erről már a következő részben lesz szó.
