A Duna partján álló Golubac (Galambóc) vára alól indultam. Az elején nagyon kényelmesen, a víz partján lehetett menni, de a későbbiekben ez nagyon hullámzóvá vált: le és fel. Volt, hogy 3-400 m volt az emelkedés, aztán vissza majdnem a Duna szintjére. Itt is nagyon változó volt az útminőség.
Galambóc vára közvetlen a Duna partján. Római alapokra épült, a magyar történelemben a török elleni küzdelemben volt végvárként szerepe, s 1481-ben Mátyás királyunk hadvezére, Kinizsi Pál harcolt érte - sikerrel. Én bejáratot, portát - ahol szedtek volna belépőjegyet - nem találtam, de a környék is elég kihaltnak tűnt a nyár ellenére. Ettől még a vár és környéke gyönyörű, megérte útba ejteni.
---
Bent a vízben a rondella (?), pedig nyár van, süt a nap ezerrel. Esetleg szándékosan van így helyreállítva?
---
Ugyanaz, csak a másik oldalról fényképezve. Itt már jobban látszik az idő vasfoga, több az omlás, valamint a várfalak között vezetett közút keltette rezgések is rongálják a megmaradt falakat.
---
Az előbbi mondásra egy példa: alig fér el a kamion! A kép kissé homályos, de nem sok időm volt "előkapni" a fényképezőgépet, így még ennek is örültem! :-)
---
A vár alatti közút "elvezetése" alagutakat kívánt, hát íme! Mondanom sem kell: egyszerre csak egy irányban lehet közlekedni, még két személyautó esetében is!
---
Pár km-rel odébb, keletebbre a szűk Duna meder valamelyest öblösödik (gondolom azért is került ide a szerb uszálykikötő; volt vagy 100 darab belőlük), de ez csak átmeneti állapot: ahogy haladunk a folyóval, úgy szépen visszaszűkül a hegyek szorításában.
Igazán itt kezdődnek a kerékpárosok gondjai: le és fel, le és fel, megállás nélkül ismétlődve...
---
Egy példa a "fentre". Legalább a meleg miatt is megérte eddig "feltekerni". Néha kellemes szél is fújdogált...
---
E környék - a hegyek már itt, menet közben kissé megnőttek! - szükségessé tette 21 alagút megépítését. Persze ez nyilván összefüggésben van a Vaskapu erőmű megépítésével is.
Ám világítás, tisztességes vízelvezetés itt sincs a belsejükben, megfelelő első világítás nélkül kerékpárral nem egy életbiztosítás ezeken áthajtani! :-(
---
Lehet ezt így is: felsorolni egy nagy táblán, nagy piktogramokkal az útszéli pihenőnél a környék nevezetességeit, látnivalóit, de jó magasra rakni, úgy talán kevésbé rongálják meg! S valóban: a következő úti célom is megjelent rajta, Lepenski Vir. Az 1960-as években egy belgrádi régész próbált keresni ezen a vidéken egy folyó mentén letelepült kultúrát, és talált is egyet! A későbbi vizsgálatok alapján - bár több időszakra bontva -, de a rádiókarbonos vizsgálatok igazolták a 6-8000 éves múltat! Néhány évvel ezelőtt - amerikai pénzből - építettek a lelőhely fölé egy modern látogató központot. Az alábbiakban e környékről következik néhány kép...
---
...legalább nem lehet eltévedni! :-)
---
...a múzeum plakátja az út mentén is elhelyezve, amolyan turistacsalogatónak.
Igen, így is lehet minimális költség mellett kíváncsi turistát fogni. Erre még nem mindenütt jöttek rá, pl. Magyarországon sem!
---
Mielőtt a parkolóból gyalogosan a kb. 4-500 m-re kialakított fogadóépületet elérné valaki, érdemes megállni a Duna partján álló 2-3 vendéglő némelyikénél (főleg amelyik épp' nyitva is van!), mert egy (na, jó: kettő!) igazi, behűtött Zajecarsko sör megspékelve egy törökös kávéval (óvatosan a cukorral!) - a nagy melegre való tekintettel - fantasztikusan üdítő tud lenni! :-)
---
A Duna parttól nem messze álló ultramodern fogadóépület, mely teljesen fölé épült a régészeti lelőhelynek. A belépő 400 dinár volt (~1000 Ft), de a mindenes (egyébként jól beszélt angolul!) - köszönőember, pénztáros, teremőr, biztonság őr, takarító stb. - nem esett kétségbe, hogy a kedves látogatónál csak € volt, váltott saját zsebből (minimálisan, de egyből a saját hasznára), és visszaadott dinárban.
Hmm, így is lehet...
Jó, hogy nem küldött el a következő nagyobb településre váltani, hogy jöjjek vissza később, de dinárral a kezemben, elvégre ez Szerbia! Bizonyos helyeken - igaz, néhány évvel korábban -, de jártam így...
---
A múzeum kabalája, logója. A pontos korát csak becsülik, de "lazán eléri" a 6000 évet! Akkoriban Európában még nem tolongtak a különféle ilyen-olyan kultúrák egymás hegyén-hátán. Ergo: primitív eszközökkel kifaragni kőből ilyen kultikus-misztikus figurákat, minimum nagy tudásra és kézügyességre vall.
---
Ülő helyzetben eltemetett "páciens" rekonstruált sírja az i.e. 8710-7954 közötti évekből.
---
Az igazi látványosság Lepenski Vir látogatóközpontjának központi csarnoka, mely "ráborul" a régészeti lelőhely fölé. Csak körbejárni lehet, de előtte érdemes megnézni egy negyedórás filmet - szerb nyelvű, de van angol felirat! -, mely vázlatosan bemutatja az előzményeket a 60-as évektől, az ásatás nehézségeit stb. Tényleg nehéz elképzelni, hogy az akkor élt ember képes volt ilyen egyszerű szerszámokkal ekkora szobrokat és egyéb használati tárgyakat létrehozni, megmunkálni.
---
Az épület túloldalán, de kívül található ez a kunyhó, amit megmaradt régészeti maradványok alapján rekonstruáltak. Ilyen halászkunyhószerűségben élhettek a folyóparton.
---
A belépő ellenére a légkondicionáló nem működött, de megoldották! :-)
A szemközti román hegyoldal magasságából lehet saccolni, hogy milyen magasan van a mostani vízszinthez képest a kiásott kőkori kultúra (értsd: anno mennyivel magasabban volt a Duna medre...)
---
Nem kell feltétlenül régésznek lenni, hogy a látogató fantáziája beinduljon a látvány alapján.
---
Egyszer minden véget ér, de a parkolóhoz vezető út mentén áll néhány skanzen jellegű szerb parasztház is.
---
Pár km-rel odébb és magasabbról fényképezve: a bal szélen látható a kis "skanzen", de a fák eltakarják az egyébként óriási méretű kiállítócsarnokot. Ám a táj vetekszik a Dunakanyar és környékével...
---
A Duna mentén megtett út számomra itt ért véget. Donji Milanovac a település neve, de itt legalábbis nekem délnek kellett fordulnom, hogy maradjak az eredeti útvonalnál. Kellemes kis település.
---
Egy áttekintő térkép a szerb kerékpáros útszakaszról a Duna mentén. Jobb, lent van az említett Donji Milanovac, innen fordultam délnek, a hegyek irányába.
---
A turistaközpont előtt álló I. világháborús emlékmű.
---
Néhány m-re a Duna partján álló hajó a vízi határátkelő. A kép bal széle felől jöttem a part mentén... :-)
---
Szerencsére az előbb említett épülettel szemben, átlósan volt egy fantasztikusan jó és olcsó szerb konyhát kínáló kisvendéglő, ahol többek között jóféle baklavát is kínáltak.
Hmm, éltem vele! :-)
---
Donji Mihajlovacnál van egy öböl déli irányban, amit csak nagy kerülővel lehet száraz lábbal "átvágni" (annyival beljebb épült a híd), úgy hogy kétszer is megkérdeztem: jó felé megyek-e?
---
Jóval beljebb, délebbre, egy kis falu, Crnajka határában, egy igazi szerb kisvendéglőnél (kocsmánál) pihenek a nagy melegben. Itt már nem kicsi hegyek vannak, hanem néhol az út is kapaszkodik rendesen felfelé, de itt sem sokat költenek erre. Vajon milyen lehet itt télen a közlekedés?
A további útról nincsenek képek, lévén mindenképp valami falu környékén akartam éjszakázni (ivóvíz, bolt), mert kifogytam apránként menet közben. Szerencsémre egy hegyi faluban, Donja Bela Reka nevű helyen, egy helybéli felajánlotta, hogy aludjak nála, megkínált igazi "54"-es házi pálinkával (ilyet még or... sem ivott!), majd reggel egy óriási bögre törökös kávéval is. Másnap reggel viszonylag korán keltem, de itt a hegyek között nagyon hideg tud lenni, még nyáron is! Ki lehet próbálni, csak tessék, csak tessék! :-) Ellenben reggel 8, max. fél 9-től ezerrel jön föl a nap (addig a hegyek valamit kitakarnak), és minden nagyon gyorsan megfordul: nő a meleg, növekszik a hőség, a forróság elől érdemes bemenekülni valami fedett helyre. Erről többet majd' a következő részben...
